A repülés vonzásában.

Megjelent a Képmás 2009. áprilisi számában.

Vonzódunk az éghez. Szeretnénk legyőzni a gravitációt, megismerni a végtelent. A hétköznapi emberek zöme alig néhányszor repül életében. Hornyik József, a Magyar Honvédség Repülőorvosi Kutatóintézetének pszichológusa olyan pilótákkal dolgozik együtt, akiknek élethivatásuk a katonai repülés.

- Ősi vágy a repülés. Mi motiválja az embert az ég felé?

- Valóban ősi vágy, s mint ilyen, talán soha nem leszünk képesek ennek gyökereit felderíteni. A felfelé törekvés már-már egyenértékűvé vált a valamiféle szebbnek, jobbnak, teljesebbnek az elérésével, vagy legalább az odairányuló igyekezettel. Amennyiben szigorúan természettudományos határokon belül kéne maradnom, érdekesnek tartanám azt az elméletet, miszerint a korábban élő fajok, alfajok közül a ma élő ember annak köszönheti például a kivívott dominanciáját, hogy igyekezett a dombtetőket, magaslatokat elfoglalni, ahonnan előnyösebb vadászati és önvédelmi pozíciókat foglalhatott el. Az ilyen elméleteken túl, de még bőven a pszichológia keretein belül is azt kell mondanom, több mint érdekes, hogy az isten, vagy más hitekben az istenek is valahol fent laknak. A szimbólumok szintjén is minden jóság, tisztaság, ami felé törekszünk, valahol felfelé található, míg a rút és gonosz dolgok inkább “odalent”. Ezen túl pedig, közelítve a XX. századhoz egyre inkább a technika, technológia csúcsát is jelentette szinte minden, ami a repüléshez kötődik.

- És konkrétan a pilótákat? Miért választják hivatásokul a repülést?

- Nem általában szeretnék a pilótákról beszélni. Amit közelebbről ismerek, az a katonai repülés. Amennyiben mégis valami általánosíthatót kéne megfogalmaznom, úgy azt mondanám, nekem úgy tűnik, a kollégák alapvető motivációi két véglet között helyezkednek el. Az egyik irányultság inkább technikai jellegű. Az idetartozók már fiatalabb korukban is lelkesedtek például a motorokért, ha volt, úgy bütykölték a sajátjukat és persze már itt is megérintette őket a sebesség íze. A másik irányban pedig azokat találhatjuk, akik inkább az elvontabb dolgok iránt érdeklődtek. Találhatunk ebben a csoportban akár képzőművészeket, vagy olyanokat, akik szerintem a kortárs művészetek elismert szakértői is lehettek volna, ha éppen nem pilótává akartak volna válni. Ennek a csoportnak a tagjai különösen vonzódnak az olyan elvont fogalmakhoz, mint például a szabadság, kihívásoknak való megfelelés. Persze ez a csoportosítás jelentősen eltúlzott, némiképpen erőltetett. Mégis, szerintem a pilóták valahol e két véglet között helyezkednek el, kisebb-nagyobb mértékben mindkét irányultság jellemző rájuk.

- Miben különbözik a katonai repülés a civiltől?

- Elsősorban egy másik megközelítést vennék alapul. Munka vagy hobby? A szabadság, szépség, “felhőtlen” jókedv és hasonlók inkább a hobbyrepüléshez asszociálhatók. Azonban még itt sem lehet csak úgy a “vakvilágba repülgetni”, éppen ahogy tetszik az adott pillanatban. Nagyon pontosan megfogalmazott szabályok és törvények uralkodnak, hogy másra ne gondoljak, például a legkevésbé megbocsátó: a fizika, aerodinamika. Aki ezeket a törvényeket áthágja, lehet bár hobbyrepülő, azonnali “felelősségre vonásban” részesül, a fizika nem bocsát meg. Ami a civil-katonai összehasonlítást illeti, ott az alaprendeltetésből fakadó különbségek uralkodnak. Bár a repülés minden fajtájánál a repülésbiztonság a legalapvetőbb, addig a polgári szállításnak az utasok biztonságát, kényelmét kell kiemelten szolgálnia, a katonai repülésben pedig a feladat végrehajtása kap jelentős hangsúlyt. Ne felejtsük el, ha egy katona, legyen akár lövész vagy pilóta, a kapott feladatát hajtja végre, az feltehetően valaki másnak az érdekeit sérti. Az a másik arra törekszik, hogy meghiúsítsa saját igyekezetünket. Tehát a katonai feladat-végrehajtás a technika és legfőképpen pedig a technikát működtető ember határainak a feszegetését, az ezeken a határterületeken történő tartós munkavégzést jelenti.

- Milyen testi, lelki, szellemi adottságokkal kell rendelkezni ahhoz, hogy valakiből jó pilóta legyen?

- Talán egy kicsit furcsa lesz, amit mondok, de itt lényeges az, hogy én inkább azokról beszélek, akiknek a foglalkozásuk a repülés. Szokás azt mondani, hogy repülni mindenkit meg lehet tanítani, csak az a különbség, hogy mennyi idő alatt, illetve milyen áron. A katonai repülés rendkívül sokba kerül. A kifogástalan egészség tehát, például a jelöltek esetében, egyfajta biztosíték arra, hogy a kiképzésre fordított hosszú idő és tetemes költség végül megtérül. Ezen túl is szükség van az erős fizikai állóképességre, egyfajta szívós jellemre, a kudarcokhoz való megküzdő típusú hozzáállásra, arra, hogy a sikertelenségeink ne elrettentsenek, sokkal inkább fejlődésre sarkaljanak.

- Lelkileg, szellemileg mi az, ami leginkább megterhelő a pilóták számára?
Mire kell nagyon odafigyelni? Vannak-e védő rendszabályok, korlátozások?

- Természetesen nagyon sok rendszabály, korlátozás van. Ezekre szükség is van a repülésbiztonság érdekében. Azonban nem ezek, sokkal inkább az a legmegterhelőbb egy pilóta számára, ha nem repülhet, ha kiesik a repülésből, vagy ami sajnos mostanában húsbavágó, ha kevesebb óraszám jut egy-egy pilótának, mint amire szigorúan szakmai nézőpontból szükség lenne.

- Milyen speciális tréningek vannak a pilóták számára?

- Részben az előző válasz folytatásaként is, de azt kell mondanom, a repülésre történő felkészítés tekintetében az egyetlen legjobb tréning: maga a repülés. Persze sehol a világban nem áll rendelkezésre mostanában elegendő erőforrás, a pilóták –békeidőben- mindig szeretnének többet repülni, mint amennyi lehetséges, viszont a katonai repülésben még a spórolás is igen sokba kerül. A modern technika irányítása több olyan készséget (információfeldolgozás, komplex folyamatok irányítása stb.) is igényel, ami akár szimulátorban is gyakorolható, de az ilyen tréningekhez kifejlesztett szimulátorok ára sokszorosa az adott típusú valódi repülőeszköznek, és az üzemeltetése sem feltétlenül sokkal olcsóbb. Ami a fizikai igénybevételt jelenti, arra is léteznek földi berendezések, centrifugák, ahol a repülés közben létrejövő terheléseket, gyorsulásokat lehet földi körülmények között előállítani. E terület csúcsát jelenleg azok a berendezések képviselik, ahol a gyorsulások előállítására képes, nagyteljesítményű centrifuga, egyben repülés szimulátor is. Ezekbe nem egyszerűen beszíjazzák a pilótát és alaposan megforgatják, megterhelik – persze előírt protokoll alapján, hanem szimulált repülési feladat keretei között a pilóta által kiváltott mozdulatokhoz, “manőverekhez” igazodik a fellépő terhelés is. Mondanom sem kell, hogy ezek az eszközök, a képességeikhez mérhető összegekbe is kerülnek.

- Hogyan lehet őket felkészíteni a háborúra, bevetésre?

- A kiképzés hosszú, bonyolult, előre megtervezetten egymásra épülő elemek elsajátításából áll. Ez durván megfogalmazva talán két részre osztható: a kezdő pilótának először repülni kell megtanulnia, majd – már alapos repülési tudás birtokában - elsajátítja azokat a fogásokat, amelyek az adott géptípuson a feladat-végrehajtáshoz szükségesek. Később pedig különös gonddal kell a megszerzett képességeket fenntartani. Ez bizony hosszú és költséges folyamat, amelynek egyetlen elemét sem lehet elspórolni.

- Vettél-e részt űrhajósok felkészítésében? Hogyan működik ez?

- Munkahelyem az MH HEK Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézet, Kecskeméten. Annak idején itt került kiválasztásra Farkas Bertalan és Magyari Béla. A felkészítésük is ebben az intézményben kezdődött meg. Ez sajnos - a múlt sok egyéb értékével egyetemben - már csak történelem. Magyarország, a rendelkezésre álló kapacitások és erőforrások alapján, gondolom a befektetés-megtérülés arányát is figyelembe véve az űrkutatás egyéb, főként műszaki területei felé fordult. Meg kell jegyezni, hogy az érintett kutatók nagyszerű munkát végeznek, jelentős eredményekkel büszkélkedhetnek. Nekünk “humán” irányultságú kutatóknak, jó néhány átszervezéssel a hátunk mögött, most az a feladatunk, itt Kecskeméten, hogy mentsük, ami menthető, újjászervezzük magunkat és a belátható időn belül ismét képesek legyünk bekapcsolódni a nemzetközi kutatások fő áramába. A mai viszonyaink ismeretében, gondolom nem meglepő, hogy az esetenként átgondolatlan versengés a szűk erőforrásokért, az együttműködésre való csökkent szándék és készség nem segíti a munkánkat. Azonban engem személy szerint reménnyel töltenek el azok a történések, amelyek azt igazolják, hogy a bajban igenis képesek vagyunk összefogni és együttműködni. Kollégáimmal együtt ez ad erőt a folytatáshoz.

- Mi a véleményed az Űrturizmusról?

- Űrturizmus? Tetszik vagy sem, változik a világ. Az űrkutatás valamikor - tegyük félre a politikát - erőteljesen nemzeti alapokon szerveződött, és mégsem tudjuk félretenni: jelentős politikai hajtóerővel rendelkezett. Manapság már jól érzékelhetők azok a folyamatok, amik végül ahhoz vezetnek szerintem, hogy az űrkutatás, de egészében az űrben folytatott emberi tevékenység, egyre inkább országok, nemzetek felett átívelő összefogások, szűken gazdasági tekintetben pedig nemzetközi vállalatok ügyévé válik. Ennek csupán egy eleme űrturisták toborzása. Amennyiben ez segíti a kutatók munkáját, hát nincs ezzel semmi gond. Arról sem szabad megfeledkezünk, hogy manapság “mindennél drágább” a média figyelme. E tekintetben is hasznos lehet némi figyelemfelkeltés. Amennyiben viszont nem egyszerűen a repüléssel foglalkozó szakemberként figyelem ezeket az eseményeket, hanem mondjuk az embertársaival törődő pszichológusként, akkor viszont már kevésbé kedvező a véleményem, de ez már egy másik beszélgetés témája lehetne.