Galaxis Útikalauz stopposoknak

Douglas Adams

Rövid részlet a könyvből, hogy tudjuk, mennyi az annyi.

...

Az élet természetesen számos problémát vet fel. A legközismertebbek, hogy miért születtünk a világra, miért halunk meg, miért szeretnénk a közbülső idő túlnyomó részét kvarcórák viselésével tölteni?

Sok-sok millió évvel ezelőtt hiperintelligens és pándimenzionális lények egy faja (akiknek fizikai megnyilvánulása a saját pándimenzionális világegyetemükben nem is különbözik olyan nagyon a mienktől) annyira megelégelte az élet értelme körüli állandó szócséplést, mely minduntalan megszakította a Brakiánus Ultra Krikettpartikat, pedig ez volt a kedvenc időtöltésük (különös játék; minden látható ok nélkül nyakon kell vágni a másikat, aztán elfutni), hogy a hiperintelligens, pándimenzionális lények úgy döntöttek, leülnek, és egyszer s mindenkorra tisztázzák ezeket a dolgokat.

Építettek hát maguknak egy döbbenetes méretű szuperkomputert, mely oly bámulatosan intelligens volt, hogy még be sem kötötték az adattárolóit, máris eljutott a Gondolkodom, tehát vagyok-tól a rizspuding és a jövedelemadó létezésének levezetéséig. Csak ekkor tudták kikapcsolani.

Akkora volt, mint egy kisváros.

Legfontosabb egységeit a külön erre a célra tervezett igazgatói irodában helyezték el, a hordozóul szolgáló hatalmas ultramahagóni vezérigazgatói íróasztalt a legfinomabb ultravörös szattyánbőr borította. A sötét szőnyeg diszkrét luxusát egzotikus cserepes növények emelték ki. A helyiséget a számítógépes programozás hőskorának nagyjairól és családtagjairól készített, ízlésesen gravírozott portrék díszítették, a hatalmas ablakok fákkal körülvett köztérre néztek.

A Nagy Bekapcsolás napján két méltóságteljesen öltözött programozó érkezett, hónuk alatt aktatáska. Diszkréten bevezették őket az irodába. Mindketten tudatában voltak annak, hogy fajuk egészét képviselik történelmük csúcspontján, mindazonáltal higgadtan viselkedtek. Tisztelettudóan helyet foglaltak az íróasztal előtt, kinyitották táskáikat, és elővették bőrbe kötött jegyzettömbjeiket.

A programozókat Lunkwillnak és Fooknak hívták.

Kis ideig az alkalomhoz illő némaságban üldögéltek, majd Lunkwill társára nézett, előrehajolt, és megérintett egy pici fekete kapcsolót.

A lehető legfinomabb zümmögés jelezte, hogy a hatalmas komputer máris teljes készenlétben van. Pár pillanat múlva telten zengő, mély hangján megszólította őket.

Így szólt:

- Vajh mi lehet ama hatalmas feladat, melynek elvégzésére életre hívtatok engem, Bölcs Elmét, a tér és idő világegyetemének második legnagyobb komputerét?

Lunkwill és Fook meglepetten pillantottak egymásra.

- A feladatod, ó, Komputer...- kezdte Fook.

- Nem, várj egy cseppet, itt valami nincs rendben – mondta Lunkwill aggodalmasan. – Minden idők egyértelműen legnagyobb komputerét terveztük, s nem érjük be holmi második helyezettel. Bölcs Elme – szólította meg a komputert -, tán nem az vagy, aminek terveztünk, minden idők legnagyobb és leghatalmasabb komputere?

- A második legnagyobbként jellemeztem magam – dübörögte Bölcs Elme-, és az is vagyok.

A két programozó újabb aggodalmas pillantást váltott. Lunkwill megköszörülte a torkát.

- Itt valami hiba van – mondta. – Talán nem vagy nagyobb komputer, mint a maximegalóniai Milliárd Garantuagy, mely egyetlen ezred másodperc alatt megszámlálja az atomokat egy csillagban?

- Milliárd Gargantuagy? – szólt Bölcs Elme leplezetlen megvetéssel. – Golyós számolójáték... említést se tégy róla!

- És nem vagy – hajolt előre izgatottan Fook – nagyobb analitikus, mint Googleplex Csillaga a Fény és Zsenialitás Hetedik Galaxisában, mely képes arra, hogy minden egyes homokszemcse röppályáját kiszámítsa Dangabrad Béta öthetes homokviharaiban?

- Öthetes homokvihar? Piha! – bosszankodott Bölcs Elme. – Tőlem kérded ezt, éppen tőlem, ki magának a Nagy Bummnak az atomi vektorairól elmélkedem? Kikérem magamnak, hogy zsebkalkulátorokkal egy napon emlegessenek!

A két programozó kínos csendben üldögélt. Aztán Lunkwill újfent előrehajolt.

- Talán nem vagy démonibb vitatkozó – kérdezte -, mint a Nagy Univulgáris Hiperlobikus Neutron Pörlekedő a Ciceronicus 12-ről, más néven a Varázsos és Kifáraszthatatlan?

- Nagy Univulgáris Hiperlobikus Neutron Pörlekedő – Bölcs Elme gondosan végigropogtatta az összes r hangot – képes lebeszélni az arktueránus Mega Szamárról mind a négy lábát... ám ezután csakis én tudom rávenni a Szamarat, hogy tegyen egy sétát nélkülük.

- Akkor hol a probléma? – kérdezte Fook.

- Sehol – felelte Bölcs Elme, és hangja egyre gazdagabban csengett. – Egyszerűen én vagyok a Tér és Idő Világegyetemének második legnagyobb komputere.

- Miért csak második? – makacskodott Lunkwill. – Miért ragaszkodsz a másodikhoz? Tán csak nem a Multigeniális Eszevátronikus Óriás Elmélkedőre vagy éppen a Filozomatronra gondolsz?

Megvető fények villantak át a komputer konzolján.

- Egyetlen algoritmust se kívánok ezekre a kibernetikus sarlatánokra vesztegetni! – zúgta. – Nem másról beszélek, mint arról a komputerről, mely utánam lesz majd eljövendő!

Fook kezdte elveszíteni a türelmét. Morogva lökte félre a jegyzőkönyvét.

- Azt hiszem, ez az egész értelmetlenül messianisztikussá válik!

- Semmit se tudtok az eljövendő időről – nyilatkoztatta ki Bölcs Elme. – Én azonban képes vagyok rá, hogy a jövendő valószínűségek infinitezimális deltaáramlatait is bejárjam zsibongó áramköreimben, melynek operációs paramétereit kiszámíthatni oly megtiszteltetés lesz, melyre én méltatlan vagyok, ám az én küldetésem lesz, hogy megtervezzem őt.

Fook mélyen felsóhajtott, és Lunkwillre nézett.

- Feltehetjük végre a kérdést? – kérdezte.

Lunkwill intett, hogy várjon.

- Miféle komputerről beszélsz? – kérdezte.

- Nem beszélek erről egyelőre többet – jelentette ki Bölcs Elme. – Most pedig kérdezzétek meg, amit akartatok, hogy működhessek végre. Szóljatok!

Összenéztek, és vállat vontak. Fook összeszedte magát.

- Ó, Bölcs Elme – kezdte. – A probléma, melynek megoldására megalkottunk téged, a következő. Azt akarjuk, hogy közöld velünk… - várt egy kicsit – a Választ!

- A Választ? Ugyan mire?

- Az Élet! – mondta Fook.

- A Mindenség! – mondta Lunkwill.

- Meg Minden – mondták együtt.

Bölcs Elme gondolkodott ezen egy keveset.

- Ravasz.

- Meg tudod csinálni?

Újabb jelentőségteljes csönd.

- Igen – felelte végül Bölcs Elme. – Meg tudom csinálni.

- Tehát létezik válasz? – kérdezte Fook visszafojtott lélegzettel.

- Egyszerű válasz? – tette hozzá Lunkwill.

- Igen. Az Élet, a Mindenség Meg Minden. Létezik válasz. Csakhogy – tette hozzá – gondolkodnom kell rajta.

...

- Időbe telik azonban, amíg végigfut a program.

Fook türelmetlenül az órájára nézett.

- Meddig? – kérdezte.

- Hét és fél millió évig – mondta Bölcs Elme.

Lunkwill és Fook döbbenten pislogtak.

- Hét és fél millió év!... – kiáltották kórusban.

- Úgy van – szónokolt tovább Bölcs Elme. – Megmondtam, hogy időbe telik, nem? Egyébként úgy vélem, hogy egy ilyen program futtatása szükségképpen hatalmas közérdeklődést kelt a filozófia egésze iránt. Mindenkinek lesz elmélete arról, hogy milyen válasszal állok majd elő. Ugyan ki más nyerne a legtöbbet az így megnyíló nyilvánosságból, mint ti magatok? Ameddig csak kellő undort keltve tudjátok pocskondiázni egymást a napisajtóban, biztosítva lesz a nyugis és jól tejelő állásotok.